Kik vagyunk, mit akarunk?
Közel 5 éve dolgozunk, hogy megalkossunk egy modellt,
hogy a világban kialakult kiszolgáltatottságra
valódi megoldást adjunk.
Ennek eredményeként létrehoztuk a Bee Közösségi
ökoszisztémát, amely egy olyan környezet, ahol a tagok,
partnerek, szervezetek együttműködve teszik élhetővé,
fenntarthatóvá a közösséget.
Azért Bee, azaz magyarul „méh”, „méhecske”, mivel ez a
rovar szimbolizálja a legjobban azt az erőt, amit a
közösség jelent.
Angolul a „Bee” továbbá „kaláka”, közös munkára
való invitációt is jelent.
Meggyőződésünk szerint vissza kell térni oda, hogy az
összefogás újra érték legyen!
A Bee ökoszisztéma életképessége a közösségi
projektektől, és a megosztott értékektől függ!
Miért van szükség
közösségi
belső pénzre?
A világban kialakult gazdasági és pénzügyi
bizonytalanságnapi szinten nehezíti meg az
életünket.
A kialakult helyzet többekközt abból
következik, hogy ugyanazt a fizetőeszközt
használjuk fizetésre, érték megőrzésre, vagy
hitel törlesztésre.
Ez, egy alapjaiban hibás megoldás, hiszen
más – más szempontoknak kell megfelelni a
pénznek. Ebből adódik, hogy ezt ugyanazzal
a pénzzel nem lehet megtenni.
Mi a megoldás?
Rendszerünkben megalkottuk azt a megoldást,
amiben a pénz, mint fizetőeszköz, értékmegőrző,
és hiteleszköz elkülönül egymástól.
Minden szerepre külön blokklánc alapú eszközt
hoztunk létre.
Ezzel függetlenül tudjuk kezelni pénzügyeinket, a
céljaink szerint.
Mindezt a legmodernebb blokklánc technológiára,
és mobiltelefon applikációra fejlesztve.
Bee Cash (készpénz):
Olyan, mint a készpénz, számla pénz.
Ez, amit napi szinten használhatod a belső
piacon.
A külső tőzsdékre is bevisszük, így átváltható.
Bee Credit (hitel):
Ha pénzre van szükség a vagyon token BVL
fedezetére hitel tokent BCR -t kapsz,
amit az ökoszisztémán belül elkölthetsz.
Fix futamidővel rendelkezik, amelyaz összegtől
függően 1, 2, vagy 5 év.
A lejárati időn belül vissza kell fizetned.
Bee Value (vagyon):
A működése olyan, mint a lekötött bankbetét,
részvény, kötvény, ingatlan, arany, amiben bízom,
hogy megtartja vagy növeli értékét.
A háttérben a befizetett pénz, és ingatlan, valamint
működő projekt fedezettel.
Bee Cash vásárlás,
befizetés
Bee Cash token vásárlása a webirodában
történik, Usdt tokenért.
A megvásárolt Cash token ezután bekerül a
saját walletedbe.
Bee Cash tokennel tudsz vásárolni a belső
ökoszisztémában elérhető termékekből, és
szolgáltatásokból a Bee Market -ben.
Bee Value vásárlás
A Bee Cash –al tudunk Bee Value -t, azaz vagyon
típusú tokent vásárolni, aktuális árfolyamon. Az
így befolyt összeget lekötve tároljuk, illetve
befektetjük. Ez adja a belső pénzrendszer
fedezetét, és garantálja az árfolyam növekedését
és hozamát. A fedezet készpénz, arany, usdt,
valamint projektek, amik extra profitot termelnek.
A projektek keretében felvásárolunk ingatlanokat,
építünk termelő üzemeket, létrehozunk
lakóegységeket a közösségi lakhatáshoz.
A befektetések a tagok számára 100%-ig
átláthatóak.
Hitel token felhasználás
Amennyiben belső pénzre van szükség a Vagyon
token fedezetére felvehetünk Hitel tokent,
mindössze 5% -os egyszeri díjért.
A Hitel token felhasználható a belső
ökoszisztémában, miközben a megmaradó
vagyon token hozamot termel.
Így nem veszítjük el a Vagyon token nyereségét,
ami az árfolyam növekedésből képződik, ehhez a
Hitel tokent a lejárati ciklus előtt vissza kell fizetni
eredeti árfolyamon.
A visszafizetés után a forgalomban lévő Hitel
tokenek fedezetté válnak, így átváltható Cash
tokenné.
Hitel token jóváírás
Ha a visszafizetés nem történik meg, akkor a
lekötött Vagyon token fedezetből a felvett
összeg értéke jóváírásra kerül eredeti árfolyamon.
Ezzel a fedezeti pénz átkerül a hitel tokenek
mögé.
A jóváírás után a forgalomban lévő Hitel tokenek
fedezetté válnak, így átváltható Cash tokenre.
Bee Cash eladás
A Bee Cash, mint az ökoszisztéma konvertibilis
tokenje ki is vonható, azaz eladható a kriptotőzsdén
(váltón).
Az eladásra kínált Cash tokent beutaljuk a váltóra majd
átváltjuk USDT-re
Fix 1:1 –es árfolyamon.
Bee Credit beváltás
A Bee Credit –el történő vásárlásnál az elfogadónak
lehetősége van a lejárati ciklus előtti beváltásra is.
Ekkor a Bee Creditet beváltjuk Bee Cash –re 5% díjért,
ami ezután eladható a kriptó exchange -n (váltón).
A beváltott Bee Credit a ciklusvégégig zárolásra kerül,
majd elégetjük.
Mitől nő a Vagyon token
árfolyama?
- Projekt nyereség
- Block – Ticket
- Megtakarítás
- Előtakarékosság
- Közvetlen vásárlás
- Block – Ticket
- Megtakarítás
- Előtakarékosság
- Projekt nyereség
- Befektetések, arany
- Cash Coin visszaváltás
Miért nem csökken az
árfolyam?
A Vagyon token mögött valódi fedezet áll.
A megtakarításokat Vagyon token-ben
tároljuk.A rendszerben termelődött extra
nyereségért érdemes vagyon tokent
vásárolni, emiatt folyamatos a pénz
beáramlása. A beáramlás automatikusan
emeli az árfolyamot.Valódi fizikai ingatlan, és termelő projekt
vagyon, amely értéke állandó, vagy
növekszik.Amennyiben likviditásra van szükség,
nem a megtakarítást kell elkölteni, hanem
Hitel tokent lehet felvenni.
A Bee közösségi ökoszisztéma
kommunikációs, és
ismeretterjesztő partnere az
AirTheCash.com
információs platform.
Regisztrálj ingyenesen közösségünkbe:Ide kattintva
A Bee közösségi ökoszisztéma, és a
kapcsolódó
termékek fejlesztője:
Wanderhouse LLC.
Székhely címe: 1931 CORDOVA RD # 1012 FORT
LAUDERDALE, Florida USA 33316
- (cégjegyzékszám): L20000161035
- (adószám): 35-2694117
BELSŐ PÉNZ
BLOKKLÁNC ALAPÚ PÉNZRENDSZER
Kik vagyunk, mit akarunk?
Közel 5 éve dolgozunk, hogy megalkossunk egy modellt, hogy a világban kialakult kiszolgáltatottságra valódi megoldást adjunk.
Ennek eredményeként létrehoztuk a Bee Közösségi ökoszisztémát, amely egy olyan környezet, ahol a tagok, partnerek, szervezetek együttműködve teszik élhetővé, fenntarthatóvá a közösséget.
Azért Bee, azaz magyarul „méh”, „méhecske”, mivel ez a rovar szimbolizálja a legjobban azt az erőt, amit a közösség jelent.
Angolul a „Bee” továbbá „kaláka”, közös munkára
való invitációt is jelent. Meggyőződésünk szerint vissza kell térni oda, hogy az
összefogás újra érték legyen!
A Bee ökoszisztéma életképessége a közösségi
projektektől, és a megosztott értékektől függ!
Miért van szükség közösségi belső pénzre?
A Covid-19 járvány lezárásai, valamint a háborús feszültségek megviselik az embereket. A létbizonytalanság, a magasra tett társadalmi elvárások, a megfelelési kényszer egekbe emelte a civilizációs betegségeket, mint az allergia, pánikbetegség, és depresszió!
Mi a megoldás?
Rendszerünkben megalkottuk azt a megoldást, amiben a pénz, mint fizetőeszköz, értékmegőrző, és hiteleszköz elkülönül egymástól.
Minden szerepre külön blokklánc alapú eszközt hoztunk létre.
Ezzel függetlenül tudjuk kezelni pénzügyeinket, a céljaink szerint.
Mindezt a legmodernebb blokklánc technológiára, és mobiltelefon applikációra fejlesztve.
Coinok
Bee Cash (készpénz)
Olyan, mint a készpénz, számla pénz.
Ez, amit napi szinten használhatod a belső piacon.
A külső tőzsdékre is bevisszük, így átváltható.
Bee Credit (hitel)
Ha pénzre van szükség a vagyon token BVL fedezetére hitel tokent BCR -t kapsz, amit az ökoszisztémán belül elkölthetsz.
Fix futamidővel rendelkezik, amelyaz összegtől függően 1, 2, vagy 5 év. A lejárati időn belül vissza kell fizetned.
Bee Value (vagyon)
A működése olyan, mint a lekötött bankbetét, részvény, kötvény, ingatlan, arany, amiben bízom, hogy megtartja vagy növeli értékét.
A háttérben a befizetett pénz, és ingatlan, valamint működő projekt fedezettel.
Alap tranzakciók
Bee Cash vásárlás, befizetés
Bee Cash token vásárlása a webirodában történik, Usdt tokenért.
A megvásárolt Cash token ezután bekerül a saját walletedbe.
Bee Cash tokennel tudsz vásárolni a belső ökoszisztémában elérhető termékekből, és szolgáltatásokból a Bee Market -ben.
Bee Value vásárlás
A Bee Cash –al tudunk Bee Value -t, azaz vagyon típusú tokent vásárolni, aktuális árfolyamon. Az így befolyt összeget lekötve tároljuk, illetve befektetjük. Ez adja a belső pénzrendszer fedezetét, és garantálja az árfolyam növekedését és hozamát. A fedezet készpénz, arany, usdt,
valamint projektek, amik extra profitot termelnek.
A projektek keretében felvásárolunk ingatlanokat, építünk termelő üzemeket, létrehozunk lakóegységeket a közösségi lakhatáshoz.
A befektetések a tagok számára 100%-ig átláthatóak.
Hitel token felhasználás
Amennyiben belső pénzre van szükség a Vagyon token fedezetére felvehetünk Hitel tokent, mindössze 5% -os egyszeri díjért.
A Hitel token felhasználható a belső ökoszisztémában, miközben a megmaradó vagyon token hozamot termel.
Így nem veszítjük el a Vagyon token nyereségét, ami az árfolyam növekedésből képződik, ehhez a Hitel tokent a lejárati ciklus előtt vissza kell fizetni eredeti árfolyamon.
A visszafizetés után a forgalomban lévő Hitel tokenek fedezetté válnak, így átváltható Cash tokenné.
Hitel token jóváírás
Ha a visszafizetés nem történik meg, akkor a lekötött Vagyon token fedezetből a felvett összeg értéke jóváírásra kerül eredeti árfolyamon.
Ezzel a fedezeti pénz átkerül a hitel tokenek mögé.
A jóváírás után a forgalomban lévő Hitel tokenek fedezetté válnak, így átváltható Cash tokenre.
Bee Cash eladás
A Bee Cash, mint az ökoszisztéma konvertibilis tokenje ki is vonható, azaz eladható a kriptotőzsdén (váltón).
Az eladásra kínált Cash tokent beutaljuk a váltóra majd átváltjuk USDT-re
Fix 1:1 –es árfolyamon.
Bee Credit beváltás
A Bee Credit –el történő vásárlásnál az elfogadónak lehetősége van a lejárati ciklus előtti beváltásra is.
Ekkor a Bee Creditet beváltjuk Bee Cash –re 5% díjért, ami ezután eladható a kriptó exchange -n (váltón).
A beváltott Bee Credit a ciklusvégégig zárolásra kerül, majd elégetjük.
Mitől nő a Vagyon token árfolyama?
- Projekt nyereség
- Block – Ticket
- Megtakarítás
- Előtakarékosság
- Közvetlen vásárlás
- Block – Ticket
- Megtakarítás
- Előtakarékosság
- Projekt nyereség
- Befektetések, arany
- Cash Coin visszaváltás
Miért nem csökken az árfolyam?
A Vagyon token mögött valódi fedezet áll.
A megtakarításokat Vagyon token-ben
tároljuk.A rendszerben termelődött extra
nyereségért érdemes vagyon tokent
vásárolni, emiatt folyamatos a pénz
beáramlása. A beáramlás automatikusan
emeli az árfolyamot.Valódi fizikai ingatlan, és termelő projekt
vagyon, amely értéke állandó, vagy
növekszik.Amennyiben likviditásra van szükség,
nem a megtakarítást kell elkölteni, hanem
Hitel tokent lehet felvenni.
A Bee közösségi ökoszisztéma kommunikációs, és ismeretterjesztő partnere az AirTheCash.com információs platform.
Regisztrálj ingyenesen közösségünkbe:Ide kattintva
A Bee közösségi ökoszisztéma, és a kapcsolódó termékek fejlesztője:
Wanderhouse LLC.
Székhely címe: 1931 CORDOVA RD # 1012 FORT
LAUDERDALE, Florida USA 33316
- (cégjegyzékszám): L20000161035
- (adószám): 35-2694117